Egy hölgy keresett meg, aki korábban postásként dolgozott , de az erős vállfájdalom miatt kénytelen volt abbahagyni a munkáját.
Többféle módszert is kipróbált már. Volt, ami enyhítette a fájdalmat , de a mozgástartományán egyik sem tudott érdemben javítani.
Amikor hozzám érkezett, a karja a törzshöz képest nagyjából csak 20–20 fokot mozdult el különböző irányokba. Olyan egyszerű mozdulatok is nehezen mentek, mint például ülve elvenni a háta mögött lévő párnát
Mivel a váll mozgékonyságát jelentősen befolyásolják a nyak körüli izmok is, ezen a területen kezdtem a MuscuLogika módszer alkalmazását . Ahogy a nyaki mozgások javultak, a vállízület is fokozatosan „engedett”, és ezzel párhuzamosan a kar mozgástartománya is szépen javult
A folyamat végére már 90 fok fölé tudta emelni a karját.
A képen is egy összetettebb mozdulat javulása látható – ehhez elengedhetetlen a váll szabadabb mozgása.
Hónapok óta tartó zsibbadás, fájdalom a kisujjban, és erőtlenség érzés.
Egyik vendégem már mindent megpróbált:
Gyulladáscsökkentők és fájdalomcsillapítók, vitaminok (B-komplex)
Hűtés és mindenféle krémek
Az eredmény? Semmi. A probléma továbbra is fennállt.
Őszintén szólva, nem is hitte, hogy tudok segíteni, de egy megbízható barát ajánlására mégis "kockáztatott".
Mivel a kéz zsibbadása legtöbbször a nyak és a vállöv területéről indul, a MuscuLogika módszerével itt kezdtük a munkát.
A folyamat során érdekes dolgok történtek:
Egy nyaki pontnál furcsa bizsergést érzett az ujjában.
Ahogy haladtunk a válltól az alkar felé, a zsibbadás folyamatosan alakult, „vándorolt”.
Mire az alkar végére értünk, a fájdalom szinte teljesen megszűnt, és visszatért a kéz szorítóereje is!
A találkozó végén csak ennyit kérdezett elcsodálkozva: "...akkor én hiába kenegettem a kezemet, nem is ott volt a probléma...?!"
Az eredmény? Eltelt 2 hónap, a tünetek azóta sem tértek vissza. Több hónapnyi szenvedéstől szabadult meg mindössze 1 óra alatt!